Hírek

Minden ami fontos

BGSZC Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának meghívására érkeztek Halhatatlanjaink, dr. Kárpáti György olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzet Sortolója és Vaskúti István olimpiai bajnok kenus.

Dr Kárpáti György Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke bemutatta a szervezet működését, céljait és küldetéseit, majd ezután vidám történetekkel szórakoztatta a hallgatóságot. 84 éves kora és korábbi szívműtétje ellenére még mindig a sportolás mellett kampányol és vallja, hogy a mozgás életünk része kell, hogy legyen. Ahogy fogalmazott: „Az Én szervezetem vasból van. 3 olimpiát, 3 Európa bajnokságot nyertem és sok-sok vesztes futamot nézhettem végig a lóversenyen, a műtét csak pipafüst volt számomra. Jól kialudtam magam amíg a többiek dolgoztak.” Természetesen szóba került az 1956-os Melbourne-i olimpia is.

Vaskuti István elmesélte, hogyan és miért kezdett el sportolni, valamint azt is, hogy a siker nem csak magától jön, tenni is kell érte. Az élsportolói élet lemondásokkal jár, de mindez nem összeegyeztethetetlen a tanulással, hiszen Ő is és Gyuri bácsi is diplomát szereztek sportolói karrierjük mellett. István mottója szerint az egészséges életmód és a mozgás elengedhetetlen részét kell, hogy képezze életünknek, Ő a mai napig aktívan kenuzik, fut és edzősködik.

Az elmúlt évben az MTVA kezdeményezésére megtartott jótékonysági rendezvényen az 1956-os legendás olimpiai döntőn viselt úszósapkája eladásának bevételét ajánlotta fel Gyurika a cukorbeteg gyerekek gyógyításának elősegítéséért. A sapka rekord áron 200.000 ft- ért talált új gazdára.

A Cukorbetegek Egri Egyesülete Elnöke Jakab Katalin január 12-ére hívta Gyurikát, mint a Nemzet Sportolóját, háromszoros olimpiai bajnokot, mint a cukorbetegségben sorstársukat, ossza meg tapasztalatait a 2-es tipusú cukorbetegségéről és természetesen idézze fel korábbi kiemelkedő sportsikereit is! A találkozó megvalósítását támogatta a Szerencsejáték Zrt.

A nagysikerű rendezvénynek az egri Városháza adott otthont, melyen részt vett a város polgármestere, Habis László úr is.