Életrajz

Dr. Kárpáti György

(Budapest, 1935. június 23. – Budapest, 2020. június 17.) a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó, edző. Minden idők legfiatalabb vízilabdázó olimpiai bajnoka. 1988-ig a legfiatalabb magyar olimpiai bajnok.

Játékos-pályafutása

1945-ben kezdett el úszni a Ferencvárosi TC csapatában, majd az úszás mellett elkezdett vízilabdázni, bár úszásban többször is volt országos bajnok, leragadt a vízilabdánál, ahol az azóta Budapesti Kinizsinek hívott FTC egyik meghatározó játékosa lett. 1952-ben, tizenhét évesen hívták be először a válogatottba, ugyanebben az évben olimpiai aranyat szerzett, a csapat legfiatalabb tagja volt. 1954-en szerezte meg első Európa-bajnoki aranyát, majd a legendás melbourne-i vízilabdatornán sikerült újra olimpiai aranyat szereznie. 1958-ban újra Európa-bajnok. Az 1960-as római olimpián a csapat bronzérmet szerzett, 1962-viszont megszerzi harmadik kontinens-bajnoksági győzelmét. Az 1964-es tokiói tornán megnyerte harmadik olimpiai aranyérmét. Ez 2008-ig egyedül Gyarmati Dezsőnek sikerült még. 1969-ben vonult vissza az aktív vízilabdázástól. 162-szer szerepelt a magyar válogatott színeiben és ötszörös magyar bajnok volt a Fradival vízilabdában.

Játékstílusára jellemző volt a gyorsaság, a robbanékonyság és a kiváló helyzetfelismerés.

Edzői pályafutása

1970-ben Gyarmati Dezső segítője lett a férfi vízilabda-válogatottnál, akivel az 1976-os montréali olimpián edzőként is aranyat szerzett. 1980-ig viselte a posztot. A 80-as években néhány évig Ausztráliában trénerkedett.

Sportvezetőként

Az FTC vízilabda-szakosztályának vezetője volt. 1989-ben a MOB (1992-ig) valamint a Magyar Vízilabda Szövetség (újraválasztva: 1996) elnökségi tagjának választották. 1990-ben a Ferencváros elnökségébe került be.

Sporton kívüli pályafutása

Aktív játék mellett járt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karára, ahol 1964-ben szerzett jogi doktorátust. 2003-tól a Fidesz kulturális tagozatának sportszekciójában vállalt tisztséget. Pályafutását több könyvben dolgozta fel.

Családja

Nős, harmadik házasságában él, második feleségétől egy lánya és egy fiúgyermeke született.